Táltos Iskola, Zsana rövid története

 

Az iskola a faluval egyidős. 1952-ben épült az első két tantermes iskola, ahol összevont osztályokban váltott tanítás folyt. A falu határában akkor még 5 külterületi iskolában hasonló körülmények között tanultak a gyerekek. A 60-70-es években a tanyák elnéptelenedése miatt a tanyasi iskolák bezárásra kerülte. A falu központjában álló két tantermes iskola a megnövekedett igényeknek már nem felelt meg, ezért a lakosság megtartása érdekében 1982-ben az iskolát új szárnnyal bővítették. Az akkor modern iskolának számító 5 tanteremben 90-100 gyerek tanult. A részben osztott tanulócsoportok délelőtti oktatása megoldódott. Ettől kezdve ebédelhettek itt a gyerekek, s biztosítani tudtuk a napközis ellátást.

Az iskolával szembeni elvárások növekedtek. Nem volt tornatermünk a gyerekek a sportpályán, télen az iskola folyosóján tornáztak. A satupadokat is a folyosón tudtuk elhelyezni, a számítógépes terem kicsi volt, több gyerek ült egy-egy gépnél. Kevés volt a terem a szaktantermi rendszer megvalósításához és a csoportbontáshoz. A nyelvi labor és egy tanulócsoport a kultúrházban kapott helyet.

2000-ben iskolánk harmadszor is átépítésre és bővítésre került. Ma már minden igényt kielégít, megfelel az új kor követelményeinek. A készségtárgyakat összevont órákon tanulják, a többi tantárgy szóló óraszámban kerül oktatásra. Kialakíthattuk a szaktantermeket: számítástechnika, technika, nyelvi labor, tornaszoba öltözőkkel, könyvtár, ebédlő. Iskolánk szép és modern.

2008. szeptember 1-jétől iskolánk fenntartója a szegedi székhelyű Táltos Tehetséggondozó Alapítvány.  Az alsó tagozat iskolaotthonos formában működik, első osztályban megkezdődik az emelt óraszámú angol nyelv oktatása, a művészetoktatás, a mindennapos testedzés. Negyedik osztályban megismerkedhetnek gyermekeink a német nyelvvel is.

Délutánonként szakkörök, korrepetálások folynak a szülők, tanulók igénye szerint, Minden évben visszük a tanulókat úszni, erdei iskolába, színházba.

Az intézmény élén 1963-2000-ig Fekete Péter igazgató állt.

2000-2010-ig Nádasdyné Puskás Dóra igazgató, majd tagintézmény vezető.

2010-től Keller Zoltán tagintézmény vezető.